Kezdek nagyon amondó lenni hogy cseréljük el Stastnyt egy-két jó szélsőre, még mielőtt UFA lesz és nem számíthatunk semmilyen ellenértékre.
Teljesen egyetértek. Nem egy ikon, nem hiányozna, igazából potenciál sincs benne, nem lesz ő már soha jobb, csak rosszabb. Egy jó szélsőért mehet amerre lát, ne legyünk telhetetlenek.
Így ROR-nak is lehetne több lóvét adni, mint ahogy Yeti kolléga is írta, ő sokkal fiatalabb és jobb alternatíva lenne, bár továbbra se értem, mit bohóckodik.
Már milyen régóta ezt mondom... jó, persze sosem voltam egy Stastny-fan, de idén már nagyon zavar. McGinn egyébként jó volt ma, harcolt rengeteget, de Jones tényleg halvány volt. Sajnos a kétszer szakadt térde miatt már nem az a játékos, aki megcsinálja magának akármikor a helyzetet, nem árt(ana) mellé egy épkézláb center.
Jó lenne, ha a Stastny által felszabaduló 6,6 millerből aláíratnánk O'Reilly-t, bár ilyen sose lesz, Sacco nagy kedvence Paul. Duchene tavaly 3 szarabb meccs után már rég a 4. sorban karistolt 12 percekkel, Stash-nél szinte kizárt, hogy ezt a zseniális módszert alkalmazza.
Szerintem is cserélni kellene Stazt. ROR kellene ide. Stastny elcserélésével ROR-t is alá lehetne íratni hosszabb időre is, mondjuk az általa óhajtott 5 évre.
Btw a tavalyi szezon után készpénznek vett McGinn-Stastny-Jones sor eddig minden csak nem jó. Eddig 3 meccsen 1 gól és csak ők vannak mínuszban, de Jones némiképp szerencsésen elékerülő gólján kívül nem mutattak semmit. Bár nem tudom kivel lehetnének jók, mert (még) ROR és (már) Downie nélkül nem vagyunk jók depthben. Mitchell hamradik sora viszi most Stastnyék második soros felelősségét, de ez nem fog sokáig kitartani - szerintem harmadik sornak sem az igazi egy Kobasew-Mitchell-Hejduk sor.
Kezdek nagyon amondó lenni hogy cseréljük el Stastnyt egy-két jó szélsőre, még mielőtt UFA lesz és nem számíthatunk semmilyen ellenértékre.
Bepótoltam a meccset, tetszett nagyon! Jó látni, hogy Duchene-nek mintha nem lenne végsebessége, mindig feljebb tud kapcsolni. Még a Kings ellen figyeltem meg azt, hogy sokat erősödött, nehéz elválasztani a korongtól.
Sacco nem tudom, mit tett a védelemmel, de működik egyelőre, az bánt egy kicsit, hogy SOB issza meg a levét, de nem lenne értelme változtatni. Wilson ma is jó volt, Zanon is tette csendben a dolgát, EJ is kiegyensúlyozott, Hunwick viszont néha nem tetszett. Varlamov iszonyat magabiztos, de szépen ment előtte a takarítás, alig volt nagy bravúrja.
Stastny kb olyan, mint egy 4. soros center, akit csak PK-ban lehet észrevenni, egyébként nem. Ma volt egy ziccere, kihagyta. Mitchellt viszont nem értem, mindig is azt gondoltam róla, hogy nem NHL-szint, erre így kezdi a szezont! Fura, hogy a visort nemhogy megszokta, jobban is játszott vele, a gólja után lőtt még egy vasat is. Szép volt, ahogyan megetette Johnsont, a Kings ellen Doughty-t is elküldte gyufáért egyszer, micsoda vajkeze van!
Holnap matiné a Cápák ellen, akik kegyetlen formában kezdték a szezont, SportTV adja, ilyenkor egyébként általában jól megy a csapatnak. A kövi 4 meccset 6 nap alatt játsszuk, ráadásul NW ellen az utolsó hármat, izzasztó lesz.
Elvileg orvosi kivizsgálásra/kezelésre jött haza. Megsérült kint, visszatért egy meccs erejéig, aztán rásérült. Legalábbis ezt írták. Viszont egy ruszki lapban állítólag azt nyilatkozta, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy vissza megy majd játszani. Ennyit tudunk egyenlőre, de azt többen is lehozták, hogy még mindig messze van a két fél a megállapodástól.
Végre nem voltunk pussyk szép ütközéseink voltak, volt 2 bunyó is. Mitchell eddig elképesztő, ha így folytatja, szerintem előbb utóbb megkapja a második sort..Jók voltunk ma nagyon, bár a Jackets tényleg gyenge volt. Varlamov továbbra is űrformában véd, Duchene pedig végre nem alussza át a szezon elejét, nagy formában van.
Jót tett Varly - nak a KHL - es szereplés, mert legalább játékban volt és faszán felhozta magát. Viszont az angolt kicsit hanyagolhatta otthon, mert a meccs után volt néha bajban nyilatkozat közben.
Visszajött és lőtt is egyet. De ami nem mellékes helyzetei is voltak. Bízom benne, hogy így folytatja és akkor jobb, hasznosabb lesz, mint Winnik, ha már korábban összehasonlításra kerültek lejjebb.
Bizony, én csak az összefoglalót láttam, de az uccsó gólja valami szenzációs volt. Már nem fél megindulni, hanem gyorsaságát kihasználva teremt magának helyzetet. Varlamovra meg nincs szó. Fasza igazolás volt.
Duchene elképesztően jó, Varlamovval együtt messze kiemelkednek a csapatból. Elég gyenge ez a Jackets, jól megszórhattuk volna őket, mindegy, a lényeg, hogy MItchell visszajött.
Megpróbált leütközni valakit a palánknál és ő sérült bele, szerintem a Kingses csókával még contact sem volt. Valószínűleg nem volt az a szallag 100%-os.
Mindenesetre szerintem rossz meccs volt, 1. harmad Kings, 2. egál, 3. Avs. Szerencsésebbek voltunk, kb. ugyanannyi helyzete volt a két csapatnak. Ha PP-ben jobbak lettetek volna nyertek, de még nagyon idény eleji formában toltátok, minden passz után minden játékos átgondolta, hogy most lőni kell vagy passzolni. Ez piszokul lelassítótta az egész egységet. Ha 10 meccsel később játszunk egymással, akkor már gördülékenyen ment volna a dolog és szerintem akkor nyertek.
Remélem a válasz Dater kérdésére igen. Azaz visszajön. Remélem a hajcihő is csak ezt szolgálja a sérülésével kapcsolatban és nincs semmi (komoly) baja, csak kellett valami kifogás, hogy a szerződést fel lehessen bontani, majd hazaigazolni Denverbe.
Fasza, remélhetőleg campre rendben lesz. Remélem, Sherman nem őrül meg, és cserél ide egy vadbarmot valami tehetségért, vagy pickért, üldözze inkább tovább Factort! Esetleg próbáljon majd csalni a lottery-n, bár ettől a fasztól az is kitelik, hogy előtte elcseréli a first roundert
Kösz, hogy kioktatsz, de azt hiszem kicsit képben vagyok a dologgal kapcsolatban, van egy sejtésem, hogy jobban, mint Te. De persze Te tudod, én csak egy tudatlan fasz vagyok. Jobbulást.
Teljesen nyugodt vagyok és az arcból kicsit vegyél vissza.
...ha neked ez a vicc és így értékeled az egészségügyet, akkor külön gratulálni tudok ha nálad egy ilyen műtétet a háziorvos végez. Jobban süt a tudatlanság az írásból mint a humor áradat. pont.
Landeskognál én is megfigyeltem, hogy néha kicsit mintha elönzőzné a dolgokat. Mondjuk abban az 5a3ban nagyon hülyén álltunk fel, hátul csak balosak voltak, Landy vszeg ezért lőtt többet. Egyébként evenben is többször választja a lövést, mint a passzt, tavaly ezekből sokszor jól jött ki, meg hát a stílusa is ilyen. Egyébként sok csapatjátékot nem látok az első sorban, papíron iszonyat jó chemistry lehetne, Sacco-nak dolgoznia kell rajtuk.
Stastny pedig kezdi nagyon felbaszni az agyam (évek óta). 6,6 milláért ilyen alibi játékhoz pofátlanság kell. PK-ban hasznos, de támadást már baszik építeni, pedig simán egy 40 asszisztos center lehetne.
Igyál egy pohár vizet és nyugodj meg. Elárulom, hogy semmi okoskodás nem volt benne, hanem egy egyszerű vicc volt, ami nem is neked szólt, hanem az itteni egészségügynek.
Olvasd el így még egyszer, és hátha kisüt a Nap.
"Vicces", hogy a Kings ellen rendre beesik egy komoly sérülés, még akkor is amikor semmit sem tesznek érte.
Szinte biztos voltam benne, hogy Downie valakinek ki fog osztani egy season ending sérülést a szezon alatt (idén ezt ugye egyszerűbb kivitelezni), de arra nem számítottam, hogy ez ő maga lesz. :(
Ne legyél már mindig okostojás, mert kezdesz rohadt fárasztó lenni.
Az eljárás, műtét ugyanaz a világon bárhol és nem "pihentesseborogassa" a rehabilitáció, elég kemény és izzasztó, jobb ha tőlem tudod. Magasan kvalifákált orvos esetén is kb. 20%-ot teszi ki a sikeres felépülés, a többi a gyógytornán és 3-4 hónapos rehabon múlik.
Minden élsportoló, legyen az világklasszis labdarúgó vagy egy utolsó jégkorongos netán egy munkásember, mindenképpen fél év. Szalagoknak megfelelően kell nyúlni, izomzatot újra fel kell építeni. A minimum fél év azt jelenti, hogy megfelelő izomzattal és élsportolói múlttal rendelkező egyén számára fél év, a hétköznapi ember számára 9-12 hónap, Dr.Johnesz!
Nem tudtam élőben nézni, de utólag nem bántam meg, nem volt jó meccs.
Ami feltűnt:
csatárok:
- Duchene ma (végre) nagyon jó volt, megérdemelt volna egy gólt, érdekes, hogy mindkét sortársa ütött csak ő nem, holott szerintem PAP kifejezetten gyenge volt egész meccsen (semmit nem csinált) és Landy a nagy hajtás közben szintén nem játszott jól. 5 on 3-nál pl. nagyon látványos volt, hogy rendre ő lőtte el, de mindig akkor lőtt, amikor passzolnia kellett volna és akkor passzolt, amikor lőnie kellett volna. Az ütközéseit megcsinálja, de kapura nem sokszor volt veszélyes.
- Stastny sora esetében én pont fprdítva láttam mint Duchene-éknél. Ott szerintem McGinn is nagyot küzdött és Jones meg offensive player of the match volt. Használta a gyorsaságát, belement a darálóba, rengetegszer segített vissza védekezésben is. Stasny viszont nem sokat tett hozzá.
- Mitchell egy állat, az ő sorában egyedül ő értékelhető, de szerintem az eddigi két meccset tekintve a legjobb mezőnyjátékosunk. Jobb társakat érdemelne. Downie nagyon halvány, mindenkinek nekiütközik, aki mozog, de olyan mintha nem venné észre, hogy korong is van a pályán, ha meg nála van, akkor azzal nem tud mit kezdeni. Hejdukért vérzik a szívem, de egy fix emberhátrány egyelőre. :(
- Olverék hozták amit tudnak, McLoad megint a belét kidolgozta. Jó, hogy nem élőben néztem a meccset, mert a kiállításánál felrobbant volna az agyam: trippingelik, bezúg a kapuba, hárman ütik, miközben a jégen fekszik, erre őt szórják ki golie interfeiért, a bíró kb 40 cm-ről nézte. Hogy Qwick miért nem kapott büntit ütésért sosem fogom megérteni. (Itt jegyezném meg, hogy liga szinten még mindig nulla tiszteletet mutatnak a csapatunk irányában. Félek megint a mi PP-PK arányunk lesz toronymagasan a legrosszabb.) Bordelaou-nak nem sok hasznát látom.
védők:
- Berrie nagyon sok hibával játszott, nagyon bizonytalan volt, bár próbált bekapcsolódni az offense-be, de ebből mi kaptunk gólt. Fiatal még, teljesen beleférnek ezek a hibák, Zanon szerencsére ultra stay at home, és sokszor kisegíti, de azért jó lenne ha most is lenne mellénk egy Gusarov szintű védőnk. Mellette jobban fejlődne, Zanont én kevésnek érzem mint mentort.
- EJ sokszor nagyon jól lép fel, és érzi, hogy mikor tud úgy fellépni, hogy maradjon ember, aki vissza tud zárni a helyére baj esetén. Védekezésben semmi extra, semmi látványos, de hiba sem nagyon. PPQB-nek még mindig szar, látványosan mindent mellé lőtt. O'Byrne-t én nem szeretem, de kb. azt hozza mint Zanon, csak kevesebb blokkal, viszont sok ütközéssel.
-Hejda és Wilson volt szerintem a legerősebb pár, Mindketten sokat ütköztek. Wilsont lehetne előrefelé többet használni. Elég jó hosszú passzai vannak. Sajnos kaput ő sem találja el.
kapus:
Varlamov iszonyat jó volt, megkérdőjelezhetetlenül a man of the match.
egyéb:
PP gáz volt, Jones góljánál szerencsénk volt, bár szépen fejezte be, de tök elképzelés nélkül járatjuk a korongot, senki nem meri ellőni (kivéve Landy), de ő meg akkor is ellövi amikor nem kéne (ezt már írtam).
PK-ban alig volt helyzete a Kingsnek, ez nagyon-nagyon dícséretes. Azt bírom, hogy Sacco szinte mindenkit használ PK-ban, nagyon energikusak tudnak lenni így a csatáraink az emberhátrányban, Doughty nem is nagyon tudta azt hozni, amitől féltem, egy PP pontot legalább vártam tőle, de inkább kettőt.
5on5 hajtunk, de nem sok tudatosság van a játékban. Belőjük a korongot, ütközünk, aztán reméljük, hogy egyszer majd csak jól pattan valahogy.
Kings: korrekt ellenfél volt, egyszer sem mentek emberre, próbálták játszani a hokijukat, szerencsére rossz napot fogtak ki.
Jó..azért azt hiszem Downie-nak kicsit komolyabb orvosai vannak, mint az itteni "pihentesseborogassa" háziorvosok. :)
Ettől függetlenül ez tényleg komoly sajnos.
Tudom, hogy minimum annyi. De itt még nem biztos a diagnózis, és csak azért hoztam fel a tavalyi sérülést, mert elsőre az is súlyosabbnak tűnt, mint ami lett belőle.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.